Alább olvashatják Földes Tamás írását, ami az Amerikai Népszava online portálon jelent meg.

 

Aligha kétséges, hogy a Karinthy nevet olvasóink mindegyike hallotta.Van, aki már diákként(így e sorok írója is), s van aki éretebb korban. Az én korosztályom, meg az utánam következők két Karinthyt is ismer(het)tek:apát és fiát, Frigyest és Ferencet. Ha Frigyes valamelyik világnyelvet birtokló országban születik, minden bizonnyal világhírű lenne. (Ez persze közhely, hány színészre is elmondtuk Csortos Gyulától, Latabár Kálmánig. Ruttkai Évától, Psota Irénig.) Érvényes ez rövid karcolataink többségére csakúgy, mint nagyobb lélegzetű írásaira – színpadi műveire, regényeire(amelyek közül többet filmre vittek).

Ferenc a második világháborút követően jelentkező szépírók élvonalába tartozik (a Kossuth-díj méltó birtokosa), aki gyermekkori becenevét – Cini – felnőttként is vállalta; Ciniként a pesti művésztársaságok egyik kedvence volt. Frigyest nem ismerem/nem ismerhettem (abban az évben hunyt el, amikor születtem); iskolai rendezvényen diákként játszottam valamelyik tréfájában. Ferenc viszont meghatározó személye betűvetői pályámnak – ő vezette be azt a fiatal művészek estjét a Fészek Klubban, amelyben bemutatták első (mitagadás:kezdetleges:) drámámnak egy felvonását. Azt követően, ha barátok nem lettünk is, gyakran ültünk egy társaságban (hol a Fészekben, hol a budai Olimpia presszóban), egy alkalommal pedig kihívott lábtenisz-versenyre a Palatinus strand zöld gyepén… Azt hiszem akkor ábrándult ki belőlem és tartott „reménytelen esetnek”.

Napjainkban az unoka, vagyis a fiú, Marci „a” Karinthy. Apjához hasonlóan ő is Kossuth-díjas, de nem a kitüntetés meghatározó (no persze az is), inkább az, hogy olyat vitt végbe, amit a világháború óta senki más. Életképes, 33 éve működő magánszínházat alapított, méghozzá Budán, ahol színház korábban nem élt meg (ott is távol a kerület központjától, a Bartók Béla útnak csaknem a végén, a Kelenföldi  Pályaudvar és a behemót panel-lakónegyed a - -hajdani Haladás moziban).

…Mielőtt leülünk beszélgetni, körbevisz a birodalmán. A moziból színházzá alakított helyiségben 230 néző foglalhat helyet, a kerületi önkormányzattól bérli, méltányos áron (a harmincadik évad után kis szubvenciót is kaptak.) A szomszédos épületből néhány kiegészítő helyiséget vásárolt művész-öltözőknek, díszlet és jelmeztárnak, irodának. Nemcsak illemből méltányolom, amit megteremtett.

  • A kívülálló azt gondolhatná, hogy a „harmadik generációs Karinthy” is irodalmi babérokra vágyott, ráadásul az egyik évtizede megjelent Ördöggörcs  cimű családregényed, amelynek alcíme utazás Karinthyába, írói képességeket bizonyít. Mi vonzott, már mégis ifjú éveidben, 

inkább a színházcsináláshoz? – indítom a beszélgetést.

 

  • Nyolc éves voltam, amikor a nálunk vendégségben lévő Major Tamást megkértem: vigyen magával a Nemzeti Színházba. A kocsijával vitt be, azzal is szállított haza…én pedig beleszerettem, írjad nagybetűvel: a Színházba! – szövődik a párbeszéd. – Hét-nyolc velem egykorú gyerekkel otthonunkban megalakítottuk a Vidám Miniatűr Színházat. Volt függöny, volt forgatókönyv, a barátaim szülei ültek az alkalmi nézőtéren. A műsort magunk állítottuk össze, kezdetben kabarétréfákból, de előadtuk a Liliomfit, sőt később még Csehovot is játszottunk. 
  • Apám irta a kritikákat, anyám is írt cikkeket rólunk… Onnan már egyenes út vezetett a Színművészeti Főiskolára, ahová elsőre felvettek. Többszörös szerencsémre, mert 1963-ban lettem főiskolás, s akkor volt a csehszlovákiai bevonulás, így megúsztam a katonaságot.
  • A kritikusaid, vagyis édesanyád és édesapád helyeselték e döntésedet?
  • Nem, dehogy. A szüleim azt vették volna jó néven, ha ügyvéd leszek, vagy valami hasonló pályát választok. De úgy éreztem, ezzel a névvel nem lehet polgári pályára menni, apám mellett viszont nem lehetett az írói vonalat folytatni. Hamlettnek megjelent apja szelleme, nekem viszont a Karinthyak szellemével kellett megbirkóznom, hogy a saját utamat járjam.
  • Több mint négy évtizede kaptad kézhez a rendezői diplomádat. Kezdetben voltak sikereid és országos hírű kudarc is, de az utóbbiról most ne is beszéljünk. Inkább azt mondd el, mi késztetett arra, hogy magánszínházat alapíts már a politikai korszakváltás előtt?
  • Tíz éven át állami színházak emlőin lógtam. Rendeztem Szolnokon, tagja voltam a békéscsabai, a pécsi, a budapesti Thália társulatának, majd a Népszínháznak. Nem szerettem ha fölöttem van valaki és ő dönt helyettem. A tizenegyedik kerületi tanácsnál tudták, hogy színházat szeretnék csinálni Budán…
  • …Éppen Budán, ahol korábban minden színházi kezdeményezés hamvába hullt?
  • A kerület vezetői hívtak: alakítsak színházi-kisszövetkezetet.Nyolcvankettőben létrehoztam a Hököm Színpadot. A Kaffka Margit Gimnázium dísztermében mutatkoztunk be apám Gőz és Hubay Miklós A zsenik  iskolája című darabjával. Egy évad után vándorútra mentünk: a MOM Kultúrházban, majd a Marcibányi téri Művelődési Köupontban tartottunk előadásokat, aztán négy év Pesten a Gutenberg Művelődési Otthonban… A vállalkozás sikeres volt de néha a szomszédos Rákóczi térről  hívtuk be a kurvákat a stricijeikkel együtt, hogy telt házunk legyen. De különben is:Pest meg én?! Vissza Kelenföldre valahogyan! S újabb telefon a tanácstól: A Budapest Film meg akar szabadulni a „kispiszkostól”, vagyis a Haladás mozitól.
  • Emlékszem rá gyerekkoromból, akkor Hunnia mozi volt a neve, a háború után pedig  a Nemzeti Parasztház filmszínházaként működött. Stan és Pan filmet láttam ott. Milyen állapotban volt a „kispiszkos” amikor színházat álmodtál oda?
  • A falakból, a padlóból minden kitépve csak egy világító szemű patkány fogadott. Bankoknál házaltam kölcsönért, a Karinthy meg a Gundel névre hivatkoztam… aztán 1988-ban megalapitottam a Karinthy&Karinthy KFT-t és ekkor írtam ki a bejárat fölé, hogy Karinthy Színház. John Steinbeck „Egerek és emberek” című drámájával nyitottunk. Azóta én vagyok  a rendező, az igazgató, a vécésnéni… Valamint mindig korszerűsítünk, ha kell átépítünk. Harmincadik éve vagyunk talpon, állunk a magunk lábán.
  • A színház szereplői között a legnépszerűbb színészekkel is találkozhatunk, néhányukat jó ideje Amerikában élő olvasóink is ismerhettek: Agárdi Gábor, Almásy Éva, Bitskey Tibor, Csákányi László, Lorán Lenke, Mécs Károly, Szabó Gyula, nomeg sok tehetséges fiatal.
  • Megemlítetted Kállai Ferencet is, akinek utólsó szerepe bástya elvtárs hangja volt A Tanú cimű hires film színpadi változatában Muráti Lili, ötven évi távollét után nálunk lépett fel először. 
  • Neil Simon darabjában játszott egy öreg zsidó asszonyt, Turay Idát 87 éves korában, tíz évi kihagyás után kértem meg, hogy lépjen fel nálunk: „Dusika, az egész Karinthy család hív”…
  • Magyarországon néhány évtizede még azt mondották, hogy a kultúra nem árucikk, napjainkban viszont egyre kevesebb jut kultúrára. Még a szerződésben lévő színészek is panaszkodnak a gázsira, akik viszont nem tartoznak egyetlen társulathoz sem, olykor a nyomor határán tántorognak. Színházadban állásban lévők és állástalanok egyaránt szerepet kapnak. Elégedettek a fellépti díjjal?
  • Te mondtad: napjainkban egyre kevesebb jut a kultúrára. A nálam fellépők színvonalas írók jó darabjaiban játszhatnak jó szerepeket. Tisztességgel fizetek a művészeknek…
  • Végezetül szokatlan kitérőt javaslok internet kedvelő amerikai olvasóinknak. Kattintsanak a youtube.com-ra, a Karinthy Színházra! Nemcsak az előadások előtt bevezetőt mondó színigazgatót láthatják-hallhatják, hanem olykor nagy sikerű előadások 15-20 perces részleteit, mint az Olympia, az Ördög, ( mindkettő Molnár Ferenc vígjátéka), a Lovagias ügy, a Nyitott ablak, a Szent Péter esernyője,  vagy az októberi bemutatón e sorok írója által látott Whisky esővízzel. De érdemes megnézni-meghallgatni azt a csaknem egyórás interjút, amely Karinthy Mártonnal készült. Mindez kedvcsináló lehet, hogy ha Budapesten járnak, egy kellemes este reményében menjenek el a Bartók Béla úti magánszínházba! Nem csalódnak majd!
    • Földes Tamás