Nem nyomasztotta egy pillanatig sem az elődök félelmetes hírneve. Soha nem akart sem a nagyapa, Karinthy Frigyes, sem az apa, Karinthy Ferenc nyomdokaiba lépni. Önmagát valósította meg, és attól sem esik kétségbe, hogy ő a dinasztia utolsó férfi tagja.

Édesapja, a sportemberként is sármos Karinthy Cini még tanúja volt a Karinthy Színház szárnypróbálgatásának, amely az elődjével együtt immár 35 évadot élt meg. Miként vélekedett fia tervezett életművéről?

Hogy egészen pontos legyek: szkeptikusan, reálisan, pesszimistán. Tartott tőle, hogy a nyolcvanas évek közepének, kilencvenes évek elejének Magyarországán nem hagynak majd kibontakozni egy magánszínházat. Apám azért lázadt, mert ki akart lépni Karinthy Frigyes árnyékából. Cini azt szerette volna, ha követem az úszás és a vízilabda világába. Még megérte, hogy a mai épületünkbe, az egykori Haladás mozi helyére költöztünk, és ezután már áldását adta az életpályámra. Nagyon remélem, hogy odafentről most is figyel bennünket, és vigyázza lépéseinket.

Vajon mit szólna hozzá ma Karinthy Ferenc, hogy az FTC-nek neves játékosokat igazolva, határozott célja visszatérni a magyar és az európai vízilabdázás élvonalába?

Akinek a medenceparti lét volt a mindene, csak örülne az erősítéseknek. Én kevésbé vagyok benne a sport történéseiben, csak nagy vonalakban ismerem az erőviszonyokat. De apám a Ferencváros úszóinak, műugróinak is vezetője volt egy jó évtizeden keresztül, ha kellett, zászlóval odaállt bíráskodni, és persze az egész sportvilág hatással volt az irodalmi munkásságára. Gyerekként gyakran forgolódtam Gyarmati Dezső, Kárpáti György, Felkai László társaságában. Az egykori siófoki színészüdülőben engem ugyan úgy bedobott a vízbe, mint később az olimpiai bajnok és szövetségi kapitány Benedek Tibort a színész édesapja, Benedek Miklós fia. Apám tudatosan vezetett be az uszodai életbe, mindig a Szigetnél tett ki bogárhátú kocsijából, hogy mehessek Kárpáti Gyuri édesapjához edzésre. Aki szerint nem voltam ügyetlen, hosszú kezeim alkalmassá tettek volna a kapusposztra, de engem a sport ilyen mélységig nem tudott megfogni. Járok ugyan mostanában is úszni, de nyolcéves koromtól apám ellenére, aki szerint nem lett volna szabad ennyire feltenni mindent egy lapra, a színház vonzása mégis erősebb volt, gyakran az edzések elől is ellógtam a Vígszínházba. 

Sportnyelven a nagy humorista lehetne Karinthy I., a pólós Karinthy II., a rendező-színigazgató Karinthy III. Utóbbi mennyire tudta megvalósítani a célul tűzött függönyös, polgári színház konzervatív, realista eszményképét Buda egyetlen kőszínházában?

Az ember soha ne legyen teljesen elégedett, de úgy érzem, abszolút mértékben sikerült megcsinálnom az elképzelt pályakeretemet. Sőt, kapcsolódott hozzá az írói munkásság, hiszen az Ördöggörcs című könyvem ötvenezer példányban elfogyott, új kiadóval és új borítóval a könyvhétre jön ki a harmadik kiadása. Lefordították svéd nyelvre, tervezik norvégra, franciára, angolra is. A Karinthy Színházban pedig tartottam magam ahhoz az alapelvhez, hogy a régi magyar vígjátékok kapjanak elsőbbséget, így került elő például idén a teljesen elfeledett Aszlányi Károly szellemes korrajza, a Péter, avagy szélhámos kerestetik! is. Ezek az előadások nemcsak a rekeszizmot mozgatják meg, hanem társadalmi mondanivalóit is hordoznak. A bolond lány sikere a fél évszázad előtti Domján Edit emlékét is felidézi, a Nercbanda című musical színészei az öregedés és a halál elkerülésére eszelik ki a bundalopást. Jelenlegi darabjaink majd’ kétharmada vidámabb hangvételű, és már próbáljuk a jövő évadra Thornton Wildertől A mi kis városunkat, de nem hiányzik a repertoárunkból a dráma sem. A Szembesítésben például a nácik által ünnepelt világhírű zeneszerzőnek, Wilhelm Furtwanglernek kell számot adnia a háborúban viselt szerepéről.

Marton Endre osztályába végzett 1973-ban előkelő rendezői névsorban. Meghatározó volt a csapat a későbbi pályafutására?

Valló Péter az ország egyik legtöbbet foglalkoztatott rendezője, van, hogy egyszerre több darabot is rendez, nekem viszont már elég évente egy-két darabot színpadra állítani. Igaz, nekem most már írnom is kell. Időszerű volt az e korszakról szóló könyvem, A vihar kapuja megírása is, ebben szerepel Ascher Tamás, Kornis Mihály, Meczner János és azok is, akik már nincsenek közöttünk. A vizsgamunkám két George Bernard Shaw-előadás volt, A sors emberét Sztankay István játszotta, azon mai ésszel sem változtatnék. Napóleon egy napjáról szól, egy olasz vendéglőben, színészként Bodrogi Gyulának is ez volt a vizsgadarabja. A másikat, a Szolnokon játszott Szent Johannát ma már lehetne erősebb, szürrealista elemekkel is előadni. Mindenesetre napjainkig tart a barátságom a minden kifigurázó Shaw-val, a Karinthyban a Tanner John házasságát is rendeztem. Majd’ harminc év után újra visszamentem diáknak a már egyetem főiskolára, és míg az első főiskolai éveim nem voltak mentesek a keserűségtől sem, jó volt újra leckekönyvvel rendelkezni, diákjeggyel utazni, aztán Huszti Péter, Szinetár Miklós, Szakonyi Károly, Radnóti Zsuzsa és a többi vizsgabiztos előtt summa cum laude minősítéssel doktori címet szerezve megkoronázni a rendezői munkásságomat. A disszertációmból született meg később A vihar kapuja, de a doktori címet eddig mindössze egyszer, egy vígjátéknál írtam ki a nevem elé, akkor is azt hitték, hogy viccelek. Hát inkább nem használom…

Részesült állami és művészeti elismerésekben, mégpedig a rangosabbakból. Nem hiányzik közülük semmi?

Azt hiszem úgy van jól, ahogy alakult a pályafutásom. Az általában megszokott Jászai Mari-, érdemes művész, Kossuth-díj sorrend rám nem vonatkozott, az érdemes művészi címre jó néhányszor terjesztettek fel, végül akkor kaptam meg a Kossuth-díjat, amikor tudtam örülni is neki. Sokat jelent lokálpatriótaként az Újbuda díszpolgára cím, a rendezői Vámos László-díj és a vállalkozóként elnyert regionális Príma-díj. A XI. kerületben, ahol a családom élt és mozgott, érzem jól magam. A hét éve újra működő Hadik Kávéházban – Karinthy Frigyes és Kosztolányi Dezső barátságának színhelyén – van egy Karinthy-törzsasztal, ott tartjuk az olvasópróbákat. A színház és kávéház szellemi rokonsága örök, örülök, hogy Juhász Ferenc lánya, Juhász Anna szervezi az irodalmi esteket.

Színháza arról is nevezetes, hogy egykori hírességeket tudott megnyerni szereplésre, továbbá kiállt a másság, a kisebbség elfogadtatása mellett.

A múlt század két nagyhírű színésznője, Muráti Lili és Turay Ida nálam játszotta utolsó szerepét. Muráti Lili ötven év után jött haza – Muráti Kelenföldön, írta A nagymama soha című Neil Simon mű bemutatójáról Molnár Gál Péter kritikus. Murcsival és Turcsival remekül lehetett beszélgetni, szellemi frissességük teljében voltak idős koruk ellenére. Turay Ida a Korai fagy című darabomról, amelyben az AIDS-ről volt szó, aranyos ártatlansággal kérdezte: ugye az olyan csúnya betegség, mint a spanyolnátha? Ősszel jövök újra, mondta az évad végén, de sajnos már nem tért vissza. És éppen negyedszázada, hogy Gáti Oszkár főszereplésével Fiúk a csapatból címmel itthon először mutattunk be a homoszexualitás elfogadásáról szóló művet, amelyet azután szinte minden színház a műsorára tűzött. Nálunk pedig egész sor követte, a Kakukktojás, az Őrült nők ketrece, Az őrült nász, és a Lassú felmelegedés.

Egy lánya, és eddig két lányunokája született – utolsó férfi Karinthyként nem érzi veszélyben a dinasztia jövőjét?

Erre alkalmas a Sag schon!, a „mondd már” kifejezés. Amikor negyvenegy éve megszületett a lányom, nagyon kevés időm maradt a családdal foglalkozni. Adva volt egy változó színházi világ, éppen Kazimir Károlynál dolgoztam, a karrier még a családnál is fontosabbnak számított. Vera tíz évig élt Amerikában, de szerencsére az unokákkal sikerült pótolnom a korábban elmulasztott apai törődést. Karinthy-Oláh Liza Janka és Karinthy-Oláh Júlia Elza szerencsére még sokáig viszi tovább a megörökölt nevet, de például Jutka nővérem lányai sem tehetségtelenek Franciaországban, a Durnez név takarja az ottani Karinthit, ipszilon nélkül. Aztán ott van a nagybátyám, az elátkozott, elhallgatott költő, Karinthy Gábor, igyekeztem tenni az emléke ápolásáért. Fájdalomhercegnek hívta magát, az ördöggörcs szó is az ő találmánya, így a könyves is az övé. Lám-lám, volt egy negyedik Karinthy…

A mai élsport kiesett az életéből?

Teljesen átalakult a fiatalkorom óta, amikor a pólómeccseken anyám is ott kiabált mellettem a lelátón. A ma élsportja nem mindenben nyeri el a tetszésemet. Olyan ez, mint amikor egy Benczúr-képet aukción árulnak pénzért, holott az mindenkié kellene hogy legyen. Nem jó, amikor valami üzletté válik, és ez a sportra is alapvetően érvényes.

Mohai Gábor interjúja

Nemzeti Sport 2017. 06. 19.

Fotó: Nagy I. Dániel